AZ ÉV KUTYÁJA SZÁMOMRA - Szubjektív megemlékezés 2007.

Csillár, a Pilis-Budai Kutyás Társaság tagjának írása









Azoknak, akik nem a netboard-on, az eredeti megjelenési helyén olvassák majd ezt a megemlékezést, azoknak szeretném elmondani, hogy egy országos, internetes kutyás munkafórum, különböző kutya- állatmentő csapatok, magánemberek 2007-es évi bejegyzéseiből, fotóiból, küzdelmeiből született idén is ez az írás.

Helyesebben szólva: az általuk csatolt fotók felhasználásával, emberfeletti küzdelmeik nyomon követésével, de leginkább a meggyalázott, szenvedő, az ember által megnyomorított kutyák sorsából született - bár ne született volna...


Az év során elmentettem minden olyan bejegyzést, amely elborzaszt, felháborít, elképeszt, meghat és dühöt ébreszt - egyben tanít, egyszerre iszonyat és lehetőség: hátha változik végre valami.













Arra gondoltam, kommentár nélkül, idézetként csokorba szedem ezeket az internetes hozzászólásokat és csatolom a fotókat. Sok-sok oldalnyi lett válogatás után is. Később próbáltam meghagyni csupán a magyar állapotokra legjellemzőbb írásokat, de még így is elképesztő mennyiségű szöveggel kellett megküzdenem.

Így a képekkel kezdtem dolgozni, válogattam, megvágtam, töltögettem őket és egyszer csak rájöttem, ezek a fotók önmagukért beszélnek.














Lehet, hogy az, aki nem ennek az internetes közösségnek a tagja, nem ismerheti fel a kutyákat, nem ismerheti őket név szerint, mint mi; nem tudja, melyik seb honnan ered, melyik jószág halt bele az elszenvedett iszonyatba, nem tudja melyik kutya él azóta boldogan családban.

Nem emlékezhet melyik fotóhoz tartozó írás, segítségkérés, beszámoló volt zaklatott, melyik elképedt, melyik őrjöngő, melyik belefásult, melyik gyűlölködő a tettessel szemben, melyik lakonikus. De mindegy is.












Azt viszont a "külsős" olvasónak is a képek láttán éreznie kell: iszonyú, hogy olyan országban élünk, ahol ezek a borzalmak naponta büntetlenül előfordulhatnak!

Rengeteg hozzászólás érkezett egy-egy témakörben, kölyök, felnőtt, öreg, beteg kutya, egykutya ...



"Zacskóba kötötte, ládában kitette, cipzárral behúzott táskában bedobta, kidobta, eldobta, vízbe dobta, eltüntette, kukába dobta, út mentén hagyta; anyjukkal együtt magára hagyta, anyjuktól elszakítva éhhalálra ítélte; rugdosta, falhoz csapkodta, vízbe folytotta; menhely kapujába tette, lakatlan területre vitte; engedte megszületni, pénzért eladta, kamionba pakolta..."








"Szigetre vitte, ott kikötötte; süketen-vakon, egy életet leszolgálva, betegen sintértelepre adta; egészségesen elaltatta; otthagyta, elhagyta, magára hagyta, cserben hagyta; megkéselte, felkoncolta, kiherélte; hónapokra bezárta, kizárta, elzárta; élve eltemette; kitette, betette, megölte, felkötötte, száguldó autóból kidobta; kilőtte, lelőtte, kikötve otthagyta; megrúgta, berúgta, megvakította, megverte, éheztette, alázta; pénzt akart belőle, ellette, kihasználta, megalázta; évekre ketrecbe zárta, élve "eltemette", évekig tartó kínhalálra ítélte: kísérletbe fogta, laborba vitette, égette, bekente, vizsgálta, hogy az ember kozmetikumai, háztartási szerei, gyógyszerei "jobbak" legyenek... ; kínozta, késelte, vágta, szúrta, tépte, rúgta; nem gyógyította, magára hagyta, becsapta, elcsapta, lecsapta; megszúrta, átszúrta, felnyársalta; megcsonkította, levágta, bevágta, megvágta; közönyösen arrébment, nem nézett oda, nem emelte fel a telefont, nem érdekelte, nem fogta fel, gyáva volt, lusta volt, nem intézkedett, nem tett feljelentést, nem vitte orvoshoz ..."








A kutya pedig "várt, bízott, sikított, rogyadozott, hányt, könyörgött, tűrt, kiszáradt, éhezett, sivalkodott, nyüszített, rettegett, szenvedett, remegett, nyivákolt, üvöltött, fázott, sokkot kapott, akart, visított, szeretett, túlélt, belehalt, hálás volt" és persze HITT AZ EMBERBEN ezek után is.


Az olyan "finomságokról", miszerint kis kincseskéjét őrizte, a kis rongyát vigyázta; egyetlen értékét, mentsvárát, palackját, rongyát, szivacsát ellopták tőle; hetekig a saját vizelete, ürüléke tartotta életben; étlen-szomjan ugyanazon a helyen várta vissza a gazdáját; nyakában kis útmutató cetlivel kikötve rettegett és sorolhatnánk a hasonló "apró" részleteket - azokról már nem is írok...


Végül amellett döntöttem, hogy egy tanmesével, egy anekdotával oldom meg azt a kérdést, hogy végül mi legyen az idei képes összefoglaló szöveges kerete.
Ezt egy barátom küldte nekem az év végén, az utolsó pillanatban. Először meg sem néztem ki a szerzője, de azt éreztem, ennél érthetőbb szimbólum nem utalhatna jobban arra ebben a megemlékező összefoglalóban, amitől sokan szenvedünk: milyen aljasul, ártó módon, kegyetlenül, ocsmányul képesek elhagyni emberek a legjobb barátjukat...











Íme hát, a tanmese:


Pokol és Menny

"Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája. Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a villám.
Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal.
Néha időbe telik, míg a halottak megszokják új helyzetüket...
Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött, csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak.
Az egyik kanyarban végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett térre nyílt.
A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált. A kapuban egy férfi őrködött.
A vándor odament hozzá, és megszólította:
- Jó napot.
- Jó napot - felelte az őr.
- Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű?
- Ez itt a mennyország.
- Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk...
- Lépjen be nyugodtan, itt annyit ihat, amennyit csak akar.
Az őr a kútra mutatott.
- A lovam és a kiskutyám is szomjasak.
- Nagyon sajnálom - mondta az őr. - Állatok nem léphetnek be ide.

Az ember nagyon elkeseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de nem akart egyedül inni.
Megköszönte hát az őrnek, és továbbment. Megint sokat gyalogoltak fölfelé, és már teljesen ki voltak merülve, amikor megérkeztek egy másik helyre,
amelynek egy ócska kapu volt a bejárata. Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal.
Az egyik fa árnyékában hevert egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg aludt.

- Jó napot - köszöntötte a vándor.
A férfi félretolta a kalapját, és biccentett.
- Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám.
- Van ott egy forrás a kövek között - mondta a férfi, és megmutatta nekik a helyet. - Igyanak csak kedvükre.
Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz, és sokáig ittak.
Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki.
- Jöjjenek csak nyugodtan, bármikor - felelte a férfi.
- Egyébként hogy hívják ezt a helyet?
- Mennyország.
- Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a mennyország!
- Az nem a mennyország. Az a pokol.
A vándor megdöbbent.
- Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják! Ez a téves információ óriási zűrzavart okozhat!
- Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesznek nekünk.
Ugyanis ott maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat...."

Paulo Coelho - Az ördög és Prym kisasszony
















Nekem az idén is Ő az év kutyája.
A bemocskolt, a megalázott, a megkínzott, a tönkretett kutya.


Az ember legjobb barátja...



2008. január 1. 23:50